Rendszeres olvasók

2013. augusztus 18., vasárnap

Első Sigma ecsetek

Pár héttel ezelőtt amikor megnyitottam a email fiókomat azt hittem dobok egy hátast. Levelet kaptam a Sigma-tól, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a partnerprogramjukhoz. Tudom nem én vagyok az egyetlen akit megkerestek, de számomra ez nagy dolog, főleg úgy, hogy mostanában a Csöpp miatt nem jut annyi időm a bloggra mint amennyit szeretnék.

Örömmel mondtam igent. (ki ne tette volna)

A csatlakozást követően 1-1,5 héttel később csomagot kaptam. :D

A szomszédok nem tudom mit gondolhattak, de amikor kibontottam a kis dobozt sikítottam egyet örömömben. Két szépség lapult benne.

 
 
 
 

A Round Kabuki - F82 egy kerek fejű kabuki ecset, amely a por és a folyékony alapozók, festékek felvitelére  is tökéletes. Nagyon puha és tömör feje van. Már 2. hete használom, de még egy szál sem hullott ki belőle (ellentétben a Bősz ecsetemmel, amit már évek óta használok és az első perctől hullajtotta a szőrét és még mindig pereg). Egyenlőre még csak por állagú termékeknél használtam, de azoknál hibátlanul bevált.

A P82-es ecset a 'Synthetic Essential kit' készlet egyik darabja. A honlap ajánlása szerint a formája hasonlít az ujjbegyhez és a szemhéj primerekhez, higlighterekhez ajánlják. Én megmondom őszintén a mélyítővonalat is szeretem vele kiemelni.

Sajnos, szerencsére szerelem első érintésre, így valószínű, hogy több ilyen ecsetem is lesz :)

Augusztusi kuponkód:  MNSF2013, amellyel 10% kedvezményt kaptok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése