Rendszeres olvasók

2013. február 18., hétfő

Csalódást okozó babatermékek

Holnap lesz 2 hónapos Maja, de már vannak olyan babáknak készült termékek amik nálam tiltólistára kerültek.

Az első és legfontosabb, hogy jól "működjön" az a pelenka. Úgy voltam vele, hogy amíg csak anyatejes addig a drágább minőségi pelenkákat veszem, mert nem akarok kellemetlen baleseteket (igaz ez a drága termékekkel is becsúszhat).

Emlékeztem rá az első terhességből, hogy a Pampers pelenkákat szeretettem, így logikus  volt, hogy ezt veszek. Nem is csalódtam. Ezzel csak egyetlen baj van, az pedig az ára. Aztán mostanában olvastam egy összehasonlító tanulmányt, amiből kiderült, hogy nem csak az ára rossz, de a pelus sem éppen bababarát.

Persze én mint nagyon gondos anya, úgy gondoltam adok esélyt a kiválóra vizsgázó Libero pelenkának.


Az első tapasztalat az volt, hogy borzasztóan vastag. Valamint hiába van ráírva, hogy 6 kg-ig jó a gyerekre én azt éreztem az 5 kilós lányomnál, hogy ez bizony kicsi. Aztán jött az első csalódás. Egy három órás alvás után pelusozás közben azt vettem észre, hogy vizes a gyereken a tipegő. Először úgy gondoltam, hogy biztos melege volt és megizzadt. Aztán ez több alkalommal is megismétlődött és rá kellett jönnöm, hogy ez bizony nem izzadság, hanem valami teljesen más. Ezek után kezdtem aggódni, mert mostanában (hála istennek) Maja elkezdte végig aludni az éjszakát. Ilyenkor mit csináljon az ember, húzza fel a vekkert 3 óránként, hogy biztosra menjen és a gyermek szárazon töltse az éjszakát. Hát hogyne, végre ki tudtam magam pihenni és nem voltam egész nap olyan mint egy házsártos vénasszony. Meg is lett a böjtje. Body, tipegő, lepedő, ágynemű hypózással indult a napunk, hogy a feladott csomagot valahogy eltávolítsam.  Alig vártam, hogy a nem túl olcsó pelus elfogyjon, és hozzáteszem csak nappalra használtam.
A 86 db kiszerelés ára 4100 Ft.

Aztán jött a Huggies pelus, hasonlóan rossz tapasztalatokkal, átázás, kifolyás..... Ő is lekerült a bevásárló listáról. 

A későbbieken jönnek majd a saját márkás termékek. Amire emlékszem az, hogy a Tesconak van jó és egyszerűen katasztrofális pelusa is. Még a Müllereset használtuk és az is eléggé jó volt. 

Ha már pelus akkor persze elkerülhetetlen a popsitörlő kendő. 

Sajnos ismét két márkás termék az ami leszerepelt. 
Mivel a Huggies pelussal együtt járt a törlő kendő is el kellett használnom, igaz itt is alig vártam a végét.
Pozitívum az, hogy kellően vastag, de nálam ezzel véget is ér a lista. 
Papír jellegű és ahogy használtam kisebb nagyobb darabok-szálak szakadtak le róla és maradtak a fenekén, és egyéb helyeken. Számomra ez egyáltalán nem volt szimpatikus.

Ennek pont az ellenkezője, mármint méretben és vastagságban a Pampers törlőkendő.
Akciós volt, ezért vettük meg.


Méretét tekintve kicsi és vékony. Úgy vannak a csomagba behajtogatva, hogy nincs kapcsolat a lapok között. Ez nem is lenne gond, ha nem dobozból kellene kihúzgálnom, mert amikor már elég kevés van a csomagban akkor már nem ér le az ujjam az aljára (nem vagyok én zsebtolvaj, hogy a két ujjam hosszabb legyen az többitől). Ebből a mérete miatt többet is kell használni, így gyorsan fogy szerencsére és egyben sajnos is.

Még mindig peluson belül maradva nélkülözhetetlen termék a popsikenőcs. 
Amikor a kórházból hazaérkezve bemutatod a csöppet a gyerekorvosnak ő ír fel popsikenőcsöt. 
Anno műanyag tégelyes volt amit a gyógyszertárban kevertek ki. most is ilyet vártam, de helyette kaptunk egy Naturlandosat. Kiváló, de erről majd a pozitív termékeknél írok.

Csengénél beváltak a Babe termékek így most amikor csomagban kedvezményesen több terméket is meg lehetett venni egyszer hazajött velünk egy doboz, amiben a kenőcsön kívül volt még fürdető és testápoló is. 
Hát a kenőcs hagy némi kívánni  valót maga után. 
Összetevők a Krémmánián
Első pár használat után ugyan olyan jó volt mint a Naturlandos, de amikor hosszabb ideig volt fenn a pelus akkor azt vettem észre, hogy a popsi ki van pirosodva, sőt volt olyan, hogy tele lett kiütésekkel. Eleinte azt gondoltam, hogy keveset, majd azt, hogy túl sokat viszek fel és ez a hiba, de nem. Amint váltottam az orvos által felírta a probléma meg is szűnt. Ezt még pár alkalommal próbálgattam, de mindig ugyan ez lett a vége. Nem tudom mire fogom elhasználni, de a fenekére szerintem nem kenem többé. Pedig állagát tekintve kiváló, könnyen kenhető, nincs zavaró illata sem. Sajnálom, pedig nagy reményeket fűztem hozzá.

Mivel a gyógyszertári fogyóban van és a Babe sem vált be, gondoltam kipróbálok egy saját márkás terméket. A Babylove Panthenol Védőkrém. Jókat írtak a dobozon, kedvező árban volt, az összetevőket tekintve hibátlan, nálunk csak a funkcióját nem töltötte be, ennek használata során is eltűnt a finom puha bababőr.
Összetevők
Mikor jött az első itthoni fürdetés adódott a kérdés, hogy mivel. Már Csengénél is megszenvedtem a gyógyszertári fürdetővel, hiszen ha először bekentem és utána tettem a vízbe a gyereket akkor simán kislisszant a kezem közül mint valami angolna. Ha a vizes gyerekre kentem abban nem volt köszönet. Persze vannak rá praktikák, de én akkor is utálom, így én ki sem váltottam a Hydrofilt. 
Összetevők és felhasználási javaslatok

Tudom sok mindenki szereti és sok mindenre használható, de köszönöm én nem kérem. Jobbnál jobb fürdetők kaphatóak már, amitől a babáknak semmi baja nem lesz és a bőrük sem szárad ki.

Tovább folyik a "tesztelés", a tökéletes termékek keresése. Amint összegyűlik egy adag jön majd a következő poszt. És persze lesz olyan is amiben a pozitív tapasztalataimat írom majd meg.

6 megjegyzés:

  1. Popsi törlőből merem ajánlani a dm saját márkás kék csomagolásút.Kellően nagy és nedves,nem mellesleg 80db van egy zacsiban és azt hiszem 600Ft körül van az ára.Popsi kenőcsből a Bephanten vált be igazán.Pelenka az nehéz döntés,elsőnek mi is Pamperst használtunk,most pedig Liberot.Illetve a füdtetőből is a dm saját márkását használjuk,igaz az első 3 hónapban a gyógyszertárit használtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a Dm-es és a Müller-es popsitörlő nagyon jó, csak mindig reménykedem, hogy a pénzemért talán jót is kapok így akciósan, de rá kell jönnöm, hogy ez nem mindig igaz. A nagynál mi is a Dm-es nagy kiszerelésű fürdetőt használjuk, érzékeny bőre van, de ez működik nála szerencsére. Igaz nincs az a hű de isteni illata, de inkább így mint tele kiütésekkel.

      Törlés
  2. Bár nincs gyerekem, de elolvastam, így is érdekes volt :) Kiábrándító, hogy a "nagy" márkák termékei így leszerepelnek, akkor mire fel kérnek el ennyi pénzt? Mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének, megveszik a drágát, aztán jön a pofáraesés.. :/ Remélem találtok majd megfelelőt hamarosan. :)

    VálaszTörlés
  3. Pelusból éjszakára a fehér Pampers nagyon bevált a lányomnál, de elég drága. Nappalra a zöld Pampers és a DM saját pelusa volt a legjobb. Kendőből a zöld Pampers,a DM-es vált be, de a legjobb a Neogranormon kendő volt. Csak akciósan vettem meg az ára miatt. Nagyon édes a kislányod, jó egészséget!

    VálaszTörlés
  4. Nekünk speciel pont a Libero és a Huggies jött be :) mivel összesen ezen a két fajta pelenkán van derékgumírozás is, hogy ne folyjon ki a tartalom :D egyébként szerintem a pelenkára nem lehet rámondani, ogy "rossz", mert totálisan a baba alkatától függ, hogy melyik válik be. Én még másfél éves korában is csak Huggies-t vettem, mert a bugyipelusa is annak vált be a legjobban. Popsitörlőt a mai napig használok (áprilisban lesz 3 és fél), mert nem visz rá a lélek, hogy papírral töröljem a fenekét... babakorában csak Neogranormon-t használtunk (egekben az ára!), most már nem válogatok,

    VálaszTörlés
  5. Nekünk a Pampers Premium Care vált eddig be leginkább, de az nagyon drága, így a 4-es méretből már nem azt vettük, hanem a sima zöldet (ami mellesleg egész jó :D). Kiírnád a linket, ahol a Pampers nem igazán bababarát oldaláról olvastál? Megköszönném...
    Na de vissza a lényeghez... a Liberoval én is azt tapasztaltam, h a nem egészen 5 kilós fiamra nem volt jó a 3-6 kg-ig jó Libero pelus + nekem a tapintása sem jött be... A Huggies-zal az volt a bajom, hogy felerősítette a szagokat, a Tescos meg sztem nagyon vastag és még át is ereszti a cuccot :S
    Popsitörlő téren az abszolút befutó a Babylove, popsikrém szpontból hadilábon állunk, a Babé nekünk nagyon bejött, de az nagyon drága, jelenleg Penatent használunk, amit Bécsből kaptunk.
    Fürdetés eleinte a Babéval volt, most egy ideje az Eucerin Ölbad-jával fürdetünk, ezt csak ajánlani tudom.
    Mindkét kislányod egy tünemény, soksok gratula hozzájuk :)

    VálaszTörlés