Rendszeres olvasók

2011. július 29., péntek

L.A. Colors 5 színű szemhéjpúder teszt

Már nagyon régen szemeztem a L.A.Makeup termékeivel, mivel sok jót olvastam másoknál róla. 
Ugye Miskolcon nincs üzletük ezért kihasználtam az alkalmat, hogy a férjem Debrecenbe ment továbbképzésre.

Amíg otthon volt nem is mondtam el neki, hogy milyen merényletet tervezek ellene, csak amikor már Debrecenből felhívott, hogy éppen ebédelni vannak kint a Fórumnál akkor kértem meg, hogy ugyan menjen már be akkor és vegyen nekem kipróbálásra egy-két dolgot. Gondolom nem kell részleteznem, hogy mekkora volt a lelkesedés. Az oldalról kinéztem, hogy mit is szeretnék, és mivel férfiről van szó nem csak a kódszámot küldtem el neki, hanem MMS-ben is a fényképét :) Azt hittem, hogy így egyszerűbb. 

Na nem!!! Pár perc múlva jött a telefon, hogy akkor mit is akarok, majd pedig, hogy amit kinéztem olyan nincs, válasszak mást. Oké, de nem érti még mindig és inkább átadta a telefont az eladónak, akinek innen is köszönöm a segítségét :).  

Végül az 5 színű palettát választottam ami LUSH névre hallgat. (hozott még mást is, de ez lett a kedvenc és ezt használom állandóan)


Alig vártam, hogy  hazaérjen az én kis csomagommal. :)

Méretét tekintve tudtam, hogy mire számítsak, mert írták többen is, hogy kb 5 Ft nagyságúak a festékek. A hozzá adott applikátor nagyon jó, pedig én nem szeretek a termékekhez adottal dolgozni (amúgy is ecsetpárti vagyok). 
Amin meglepődtem az, hogy első használat előtt csillámosnak tűntek a színek, viszont amikor ecsettel belenyúltam akkor ez az erős csillogás le is tűnt, a szemhéjra felvíve pedig inkább már matt hatása van. 

Nagyon jól pigmentált, már kevés festéknek is van színe, de nagyon jól építhető, sőt én már kevertem is a színeket és így is nagyon bevált. 
Szemhéjalapozón használva (anélkül még nem próbáltam, mert nekem minden elmászik a szemhéjamról) egész nap fennmarad, a szín intenzitásából veszít egy kicsit, de abszolút nem vészes. 
A sárga színnel vannak gondjaim, de ez lehet a bőröm hibája, hogy szinte elnyeli a színét és nem látszik amikor felkenem. De a többi árnylattal semmi gondom nincs. 
Napi rendszerességgel használom, de még így is kevés fogyott el belőle, az ecset keveset vesz fel belőle, nem pereg, nem morzsálódik, és már kevéssel is nagyon szép hatást lehet elérni. (vagy ezt már írtam?)

Az ára: 1190.- Ft, ami ár érték arányban nagyon jó. Aki nincs olyan szerencsés helyzetben, hogy olyan városban lakik ahol van üzletük, azok megrendelhetik a L.A. Makeup oldaláról.

Számomra egyetlen negatívum a termékkel kapcsolatban, igaz lehet, hogy csak én voltam béna, de 1 hét után a teteje megadta magát és azóta állandóan leesik, így nem tudom magammal vinni sehova.

Az ezzel készült sminkeket a Napi smink oldalamon megtaláljátok.







Nekem nagy kedvencem, de nem állok meg csak ennél az egy palettánál. A közelgő születésnapomra le is adtam a rendelést a családnak az 50-es palettára. :D

3 megjegyzés:

  1. Jó is a rendes férj a háznál :) elképzeltem szegény arcát mikor megtudta milyen küldetést találtál ki neki!!! :)
    Egyébként én is szeretem ezeket a palettákat, nekem 2 van meg belőle de kinéztem még párat.

    VálaszTörlés
  2. Hát, nem volt túl lelkes, de azért nagyon megköszöntem neki amikor hazaért.

    VálaszTörlés